Egy jó hónappal ezelőtti nyaralás során nyugodtan sétálgattam Siena középkori hangulatot árasztó utcácskáin, mikor hirtelen rám támadt ez a regény az egyik kirakatból. Meg kéne tiltani, hogy ennyire gyönyörű külsejű könyveket kirakatba rakjanak, aljas merénylet ez a könyvmolyok ellen (igen, ennyire sekélyes vagyok!:P)! Aztán még ott van az a tény is, hogy Fiorato-ról itthon jókat mondanak, és még a regény is Sienában játszódik, így végképp esélyem se volt nem megvenni!

 Siena, 1721... Pia Tolomei-t apja hozzá akarja adni a város egyik befolyásos családjának örököséhez, aki hírhedten  kegyetlen és gonosz. Pia már csak abban reménykedik, hogy a vőlegénye a Palion annyira megsérül, hogy az esküvőt el kell halasztani. A Vincenzo le is esik a lóról, amit nem él túl. Pia azt hiszi, ezzel megszabadult a családtól, azonban a fiatalabb fiúhoz kényszerítik hozzá, aki még bátyjánál is embertelenebb. Közben a lóról lezuhanó Vincenzo-nak egy másik contrada lovasa próbál segíteni, de hiába. Riccardo emiatt meghívást kap az apa házába, ahol találkozik Pia-val, aki esküvője miatt van ott.

 Közben egy nagyszabású összeesküvés is kibontakozik, a Sienai nemesek el akarják üldözni a Medici grófnőt, aki a várost irányítja. Az árulásban kilenc contrada vesz részt, Riccardo pedig Piaval, a grófnővel, és egy árva fiúval, Zebrával szövetkezve próbálja megállítani őket.

 Siena egészen különleges még az itáliai, nem éppen hétköznapi városok mércéjével mérve is. Évszázadokig a contradak, a kerületek voltak a meghatározóak, amik egyfolytában egymással rivalizáltak, sokszor vérre menően, hogy mindez a Palioban csúcsosodjon ki. A megosztott várost fantasztikusan mutatja be az írónő, át lehet érezni azt a mentalitást, életfelfogást, ami a régi sienaiakat irányította, és talán irányítja még a maiakat is. Persze nem úgy, mint régen, de könnyen el tudom képzelni, hogy mostanában a contradak közti ellentétek nem annyira a lóversenyben, hanem például az üzletben nyilvánulnak meg.

 A Palio egy lóverseny, vagy inkább A lóverseny, Sienanak ez szinte mindent jelentett. Az itteniek erre vártak egész évben, erre készültek, gyakoroltak, hogy le tudják győzni a többi contrada versenyzőit. Ezek a részek is remekül vannak bemutatva, képzeletben én is hallottam a lovak nyerítését, a tömeg ujjongását és az őrült versenyt, ami alig tart tovább egyetlen percnél, mégis egy egész város teljes életét határozta meg. A Paliot a mai napig megtartják, mi sajnos néhány héttel korábban voltunk ott, de egyszer az életben még látni fogom!

 Ahogy mondtam, a regény nagyon hangulatos, ebből következően jól is van megírva. Szép kerek mondatok, a korhoz illő szavak jellemzik, a stílus pedig gördülékeny, olvasmányos. Akit csak egy kicsit is érdekel Itália vagy a történelmi korszakok, az élvezni fogja ezt a könyvet!

 A főszereplők, Pia és Riccardo ugyan nem túl kidolgozott jellemek, mégis a Pia körüli irodalmi utalások feldobták a róluk szóló részeket. Például az Isteni színjátékbeli Pia Tolomei, akiről a mi főhősnőnk is kapta a nevét (a Dante féle Pia-t a férje kidobta egy toronyból és szörnyethalt, kedves dolog ilyen baljóslatú névvel illetni a lányunkat, igaz Pia papa?). A romantika szerencsére nem volt túl erőlteteve, bár ami volt, engem az se nagyon kötött le. Akit még kiemelnék, az Zebra, bár a fiúnak nincs tíz mondta az egész könyvben, ergó ő sem a sokrétű jellemábrázolás mintapéldánya, mégis az alapötlet eredeti. Egy fiú, aki az egyetlen "független" sienai, az egyetlen, aki nem tartozik egyik contradahoz sem. A névért pedig külön jó pont jár, Siena zászlója ugyanis fekete-fehér csíkos.

 Nemrég olvastam egy másik Sienás regényt is, a Júliát, ahol szintén a Tolomei család volt a középpontban, és mikor Pia azt mondta, hogy szeret a palotájuk előtti téren üldögélni, olyan jó érzés volt, hogy pontosan láttam magam előtt a teret és a palotát, mivel a nyaralás során direkt megkerestem, hála a Júliának.

 Miután az egekbe magasztaltam, kénytelen leszek egy kicsit visszavenni a lelkesedésből, ugyanis a cselekmény kibontása kissé döcögött. Konkrétan a rengeteg utalásra gondolok, amikről már az első pillanatban ki lehetett találni, hogy miért írja őket Fiorato, ennek ellenére még hússzor utalt ugyanarra a dologra (Igen, már minden hülye felfogta! Ugorjunk!).

 De összességében így is abszolút megérte ez a regény, és szerencsére a gyönyörű-borító-hányadék-könyv jellegű fordított arányosság erre az esetre nem igaz. (Külön imádom, hogy a borító elején szerepel az Il campo, Siena híres főtere!) Itália-, történelem-, ló-, romantika-, kalandregény rajongóknak erősen ajánlott olvasmány!

 Nyelvezet:4/5 Elég nehéz a régi szavak miatt, amikből főleg a leírásokban szerepel sok. Ennek ellenére a párbeszédeket és ezáltal a történetet könnyen meg lehet érteni.